Babás Anya jóga önállóan, vagy babamasszázzsal kombinálva

Babás anya jóga óra 60 percben:

Rövid beszélgetéssel, teázással, hangolódással kezdünk (vagy a babához igazodva a végén kerül rá sor), majd a baba átmozgatása után, szülés utáni komplex regeneráló gyakorlatokkal erősítjük és tesszük rugalmassá a testedet, célzottan a has, törzs, gátizmok területével foglalkozva, de az egész testet átmozgatva. A szétnyílt hasizmok állapotát is megnézzük és segítjük a regenerálódását. Pozitív megerősítő kártyákat, illóolajakat, hangszereket is használok, hogy teljeskörűen feltöltődhess, testileg és lelkileg egyaránt gyermekeddel együtt.

Javasolt hüvelyi szülés után a baba 7 hetes korától kezdve, császármetszést követően kb. a 10. héttől, orvosi ellenőrzés után, mikor minden rendben van. Minél kisebb a baba, annál inkább alkalmazkodik, hozzászokik. Az együtt töltött mozgás segíti a baba fejlődését, de fokozatosan érdemes elkezdeni, akár közben meg-meg állva, szoptatni akár, és ha megnyugodott, folytatni. Legyen jó élmény a babának, és az anyának is, így lehet a bizalmi kapcsolódást megerősíteni!

Ideje, helye: Csoportosan szerdánként 10-11 nálam, exluzívan egyénileg saját otthonodban vagy a Holdfénykör különleges Női Térben, közösen egyeztetett időpontban.

A személyes órák online élőben közvetítve vannak zárt FB csoportban (Holdfénykör babás anya jóga Andival) a beszélgetés rész nélkül, 30 napig visszajógázhatóan. Februárban ingyenesen tesztelhető, márciustól fizetős.

Csoportos babás anyajóga: 3.500,-/pár személyesen, online márciustól 3.000,-/alkalom, 8.000,-/4 alkalom, átutalással fizetendő.

Egyéni babás anyajóga nálam: 8.000,-/pár/60 perc élőben a 18. kerületben. Ha babamasszázs és anya jógával szeretnéd, akkor 12.000,-Ft/90 perc.

Egyéni babás anyajóga saját otthonodban: 10.000,-/pár/90 perc a 18. kerületben, távolabb + kiszállási díj, babamasszázzsal együtt 14.000,-Ft a 18. kerületen belül, távolabb + kiszállási díj.

Segítő beszélgetés egy csésze gyógyteával, illóolajjal és teljes figyelmemmel 60 percben, mellyel közelebb kerülhetsz válaszaidhoz aktuális élethelyzeted testi-lelki kihívásaira felelve. Közösen egyeztetett időpontban várlak szeretettel! 8.000,-Ft/60 perc nálam

A foglalkozásaimra a saját házirendemet olvasd el, ezek érvényesek mindenhol.


Meleg olajos babamasszázs 

A meleg olajjal történő babamasszázst dézsafürdő zárja kb. 30 percben.

A meleg olajos babamasszázs lehetséges jótékony hatásai: 

- nyugalom, - vérkeringés javulás, - jó emésztés, - szellemileg és fizikailag is fejlettebb babák, - izmok, ízületek lazulása, - emésztési rendellenességek megelőzése, - kiegyensúlyozott működés, - az anya és baba közötti bizalmi kapcsolódás erősödése, - puha, bársonyos bőr, - békés, boldog kiegyensúlyozott baba és család.

Javasolt a baba 7 hetes korától kezdve a nagyobb mozgások megkezdéséig, minél kisebb a baba, annál inkább alkalmazkodik, és építhető be a hétköznapi rutinba.

Ideje, helye: Exluzívan az 1182 Budapest, Gábor Áron u. 26. Holdfénykör Női Tér táblás zöld fakapunál, vagy saját otthonodban közösen egyeztetett időpontban

Babamasszázs dézsafürdővel ára: nálam 5.000,-Ft/30 perc, az otthonodban 10.000,-/60 perc  beszélgetéssel, pozitív megerősítő kártyával, mini hangfürdővel.

Egyéni, akár saját otthonban történő vagy csoportos 3 alkalmas holisztikus ayurvédikus (az élet művészete) elvek alapján adom át a gyakorlati és elméleti útmutatót a baba és az anya jobb megismerésért, az egészséges működésért, és a bizalommal teli kapcsolódásért a babamasszázs lépéseivel együtt, dézsafürdetéssel zárva 60-90 percben alkalmanként. Részletek